Mi is a vezetés? Miért van szükség vezet¿kre? Kik erre a posztra a legalkalmasabbak emberek? A vezetés miértje már az id¿k kezdete óta foglalkoztatja az emberiséget. A vezetésre, mint képességre, vajon miként lehet szert tenni: Esetleg genetikailag bele van kódolva bizonyos emberekbe? Vagy meg lehet örökölni el¿deinkt¿l? Történetesen meg lehet tanulni? Vagy van rá esély, hogy hatalomvágyból , er¿szakkal lehet rá szert tenni?Ezekre a kérdésekre szinte minden korban választ kaphatunk, de egy dolog biztos. A vezetés¬ - akármelyik korba tekintünk is vissza - egy tudományos tevékenység, ahol a vezet¿ feladata, hogy az általa vezetett csapatnak kit¿zzön egy megvalósítandó célt, és ezt a célt tevékenységekre bontsa szét és kiossza az általa legalkalmasabbnak vélt embereket. A vezet¿ célja, hogy csapatából az adott helyzetben a legtöbbet hozza ki. Az emberek sokszor abban a téveszmében hisznek, hogy az egyén addig nem számít vezet¿nek igazán, amíg ¿hivatalos papírt¿ nem szerez. Ez nagy tévedés, ugyanis egy ember lehet rossz vezet¿, de hasonló igaz lehet fordítva is.