A Németh Gyula által szerkesztett, 1940-ben kiadott Attila és hunjai címu kötet óta tudományos igényességu összefoglaló nem jelent meg magyar nyelven, amely ilyen átfogóan, részletesen, a népesség- és kultúrtörténeti összefüggéseket is feltárva láttatná a hunok történelmét az i. e. III. századtól az i. sz. VI. századig. A keleti, Kína határvidékétol induló folyamatot a nagyközönség számára is érthetoen, olvasmányosan írta meg a szerzo. Gazdag szakirodalmi forrásanyagra támaszkodva tárja fel azt a rendkívül összetett folyamatot, amelynek során a hunok eljutottak Közép-Ázsiába, majd az indiai szubkontinensre, egy másig águk pedig Európába. Kiemeli azt is, hogy a "hun" etnonímnek milyen jelentésrétegei alakultak ki, milyen jelentésváltozásokon ment keresztül. Hangsúlyozza, hogy az etnikai rétegzettség és társadalmi átalakulások miatt komoly félreértésekre adna alapot, ha valaki egy egységes etnikai csoportként akarná szemlélni a hunokat e hosszú folyamat során. Az Erdélyi István régész-történész professzor szakmai lektorálása mellett elkészült munka ezen túlmenoen a hunok és avarok, a hunok és magyarok lehetséges kapcsolódását, összefüggéseit is bemutatja. Különösen részletes fejezetet szentel annak, hogy a hunok Közép-Ázsián keresztül a mai Afganisztán, Pakisztán és India térségébe vonuló ága milyen történelmi szereppel, hatással volt erre a kulturálisan sokszínu világra. A heftaliták / fehér hunok Kasmírba történo visszaszorulása után a történelem színpadáról eltunt nép lehetséges utóéletével kapcsolatban a helyi forrásokra és pakisztáni, indiai szakemberek munkáira is támaszkodva arra a kérdésre kutatja a választ, hogy kereshetjük-e a fehér hunok lehetséges utódait, hatását e térség népeire, és ha igen, mely népek között, milyen kulturális jelenségekben.
A hunok történelme és utódnépei a szerzo Tündérek kihalófélben címu háromkötetes muvének második része. A teljes e-könyv egyben is megvásárolható.
A hunok történelme és utódnépei a szerzo Tündérek kihalófélben címu háromkötetes muvének második része. A teljes e-könyv egyben is megvásárolható.
Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.