Az ezredfordulón, Nagy Emilné dr. Göllner Mária emlékiratainak gondozása közben már foglalkoztatott "Kisapa", Nagy Emil sorsa is: milyen ember volt, hogyan élhetett mint családfo, mennyire hatott egymásra e nem mindennapi férj és feleség?El kellett telnie még négy esztendonek, hogy fiuk, Nagy István kéziratának talán egyetlen megmaradt példánya e sorok írójának kezébe kerülhessen. Ahosszúra nyúlt feldolgozás alatt Nagy István özvegye is elhalálozott.Karmikus kötelességemnek éreztem, hogy ezt az életrajzot is napvilágra hozzam, ugyanúgy, ahogy a család többi tagja esetében megtettem, eloször csak részletekben, virtuális formában. Akönyv fizikai megjelenéséhez az Ausztráliában élo Nagy Sándor hozzájárulása, és természetesen a Fapadoskönyv közremuködése is szükséges volt.Nagy Emilnek a mottóban idézett gondolatai prófétikussá váltak. '45 után házukat államosították, felesége és Kristóf fia Svájcba menekültek, ot magát kitelepítették. István fiukat kémkedés vádjával 15 évre ítélték, ebbol 4 évet ténylegesen börtönben is töltött.Az általa gondozott kézirat több oldalán áthúzott, ám többnyire még olvasható szöveg volt, amiket akkor még nem, ma már nyilvánosságra lehet és kell is hozni. ATrianonról szóló részek, a revízió, az angolbarátság olyan témák, amik értheto, hogy kihúzásra jelöltettek. Ez akkor történhetett, amikor Nagy István tett egy kísérletet a kézirat kiadására, ám a Szépirodalmi elfektette azt...Akézirat régies nyelvezetét meghagytam. Afelismerhetetlen, illetve hiányzó részeket szögletes zárójelben lévo három ponttal jelöltem. Aszerzo korában még általános muveltséggel megértheto idegen szavak, kifejezések magyar megfelelojét lábjegyzetekben igyekeztem érthetobbé tenni a XXI. századi olvasónak. Nagy Emil levelezésének nemrég elokerült néhány részletét (betuhíven) az életrajz megfelelo helyeire illesztettem.Nagy Emil egyéb munkáinak feldolgozása további kutatómunkát kíván, aminek eredményei egy gazdagabb, fényképekkel illusztrált kötetben találnának méltó helyet - a jövoben.Köszönet Adél lányomnak lelkes diktálásáért, a szöveg egy részének beviteléért.
Juhász József
Juhász József
Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.