Nicht lieferbar
Halandók és halhatatlanok I. rész (eBook, ePUB) - Illés, Endre
Schade – dieser Artikel ist leider ausverkauft. Sobald wir wissen, ob und wann der Artikel wieder verfügbar ist, informieren wir Sie an dieser Stelle.
  • Format: ePub

Kritikusnak, „színházi kritikusnak lenni… ez a szenvedély, foglalkozás és mérgezettség azt is jelenti, hogy az író fél életét s életművének felét… kritikáiba falazza be” – írja pályatársairól Illés Endre. Kijelentése kétségtelenül saját magára is vonatkoztatható. A már első megjelenésekor (1990) posztumusz kötet az elismert író és kritikus korábban publikálatlan írásaiból nyújt válogatást. A klasszikus műveltségű, széles körű tájékozottsággal bíró szerző 30-as, 40-es évek könyvújdonságait, színházi bemutatóit tárgyaló cikkei, a műfajból adódó kordokumentum jellegükkel nyújtanak a mai közönség számára is érdekfeszítő és egyben szórakoztató olvasmányt.…mehr

Produktbeschreibung
Kritikusnak, „színházi kritikusnak lenni… ez a szenvedély, foglalkozás és mérgezettség azt is jelenti, hogy az író fél életét s életművének felét… kritikáiba falazza be” – írja pályatársairól Illés Endre.
Kijelentése kétségtelenül saját magára is vonatkoztatható. A már első megjelenésekor (1990) posztumusz kötet az elismert író és kritikus korábban publikálatlan írásaiból nyújt válogatást. A klasszikus műveltségű, széles körű tájékozottsággal bíró szerző 30-as, 40-es évek könyvújdonságait, színházi bemutatóit tárgyaló cikkei, a műfajból adódó kordokumentum jellegükkel nyújtanak a mai közönség számára is érdekfeszítő és egyben szórakoztató olvasmányt.