A szoba és A rokon sikerszerzojének új regénye
1918, Dublinban tombol a spanyolnátha, Írországot feldúlta a háború és a járvány. A kórház szülészetén Julia Power novérnek nincs elég embere, miközben a várandós anyákat, akik elkapták a szörnyu vírust, közös karanténba zárják. A novér körül felbukkan két kívülálló, dr. Kathleen Lynn, aki állítólag lázadó és keresi a rendorség, és egy fiatal önkéntes segíto, Bridie Sweeney.
A három no három nap leforgása alatt megváltoztatja egymás életét. A szukös, sötét szülészeti osztály lakóit a járvány megtizedeli, de a rettegéssel teli világban újszülötteknek adnak életet. Az anyák és a személyzet kifogyhatatlan gyengédséggel, emberségesen teszik a dolgukat, helyt állnak a lehetetlennel határos helyzetben.
Mindig van remény, és nincs olyan szörnyuség, amibol ne lenne kiút - üzeni nyomban klasszikussá vált új regényével Emma Donoghue.
"És még ezek után mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát." (New York Times)
"Donoghue legjobb regénye A szoba óta." (Kirkus)
Emma Donoghue 1969-ben született Dublinban, kétszeres bevándorló: nyolc évig élt Cambridge-ben, ahol PhD-fokozatot szerzett a 18. századi irodalomból, majd a kanadai Londonba költözött, ott él francia élettársával és két gyermekükkel. Könyveket, színdarabokat és forgatókönyveket ír.
A szoba címu filmért Oscar- és Emmy-díjra is jelölték.
Korábbi regénye a 21. Század Kiadónál: A rokon (2020).

Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.