10. évfordulós kiadás, a regény mellett egy esszé és négy novella is található a kötetben!
Brandon Hackett regényének hosei az emberi létezésen túlra is elmerészkednek, hogy választ találjanak a világukat övezo rejtélyekre.
2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd.
A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel késobb Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgo technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlodés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja.
Eközben a világot titokzatos felfedezok figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövojéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.
Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentosen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtovel, egy írószoftverekkel versenyre kelo íróval, valamint a távoli jövo mesterséges isteneivel.

Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.