John Sandfordnak ebben a feszülten izgalmas, a New York Times sikerlistáján elso helyre került krimijében Lucas Davenport egy vitriolos blog ügyében nyomoz, ami a jelek szerint az Egyesült Államok szenátorainak gyermekeit veszi célba.
Az egyik amerikai szenátor lánya a közösségi médiás megjelenéseit ellenorzi, amikor egy különös blogban a saját fényképét fedezi fel. És mások képei is szerepelnek ugyanott, mégpedig befolyásos washingtoni politikusok gyerekeié. A képeken sétálnak vagy az iskoláik mellett állnak, és mindegyikük név szerint beazonosítható. A képek körül a legkülönfélébb radikális csoportoktól származó rosszindulatú és zavaros szövegeket, kirohanásokat lehet olvasni.
A dolog kézenfekvoen ijeszto - lehet, hogy egy gyilkos szándéktól vezérelt, háborodott elméju szélsoséges szegodött a befolyásos politikusok szeretteinek nyomába? De amikor értesítik az FBI-t, a szövetségiek nem sokat tudnak tenni. A névtelen fényképészt képtelenség egy konkrét helyhez vagy IP-címhez kötni, és ami ennél is fontosabb: az aktatologató bürokraták úgy vélik, tulajdonképpen senki sem követett el buncselekményt. Amikor nincs kihez fordulni, a tekintélyes szenátorok úgy határoznak, hogy olyasvalakit kérnek fel, akit nem kötnek az FBI szabályai: Lucas Davenportot.
"Ha nem olvastál Sandfordot, minden minden idok egyik legnagyobb íróját hagyod ki."
Stephen King

Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.