Gyakorlatias gondolkodása és tisztánlátása nemcsak reménytelennek tuno helyzetekbol mentette ki, hanem képessé tette átfogó katonai és politikai összefüggések felismerésére is. Már 1942 nyarán, a 2. magyar hadsereg doni katasztrófája elott látta, hogy Hitler nem nyerheti meg a háborút, foként nem az oroszok ellen. A magyaroknak pedig semmi közük hozzá, valamennyien eszközök és áldozatok az idegen célok oltárán. Latolgatta hazája sorsát: vajon szerbek, oroszok, esetleg angolok szállják-e meg a vereség után?
Tárgyilagosan ítélte meg a magyar hadsereget, a német szövetségest és az ellenséget. Kárhoztatta a magyar hadvezetés I. világháború idejét idézo felfogását, a csapatoknak a német és az orosz erokéhez mérten korszerutlen fegyverzetét, felszerelését és akadozó ellátását. Elismerte ugyan a németek katonai felkészültségét, jó szervezettségét és modern haditechnikáját, de nehezen viselte el gogjüket. Ugyanakkor érdeklodéssel - és nem az ellenség elfogultságával - fordult Oroszország felé, s megértette, sot méltányolta az orosz mentalitást. A "nyugati kultúrfölény" szemszögébol vélekedett a városi és a még szembetunobb falusi elmaradottságról, de lenyugözte az orosz táj és az ortodox templomok látványa. Sajnálkozott a kolhoz gondolatával félrevezetett, nyomorult paraszton, és elvi felsoségének tudatában folytatott vitát a kommunizmus eszméjét meggyozodéssel valló pilótanovel, de tisztelettel szólt a mezítlábas, elhanyagolt külseju tanítóról és az autószerelorol, aki Tolsztojt olvasott, s jól ismerte a világirodalom klasszikusait is. Megértéssel szólt a szüloföldjéért harcoló orosz katona fanatizmusáról, az utolsó elotti töltényig ellenálló s az utolsót magának szánó lezuhant repülorol. Elborzadt a partizánok kegyetlensége láttán, amikor senkinek sem irgalmaztak, de hosöknek kijáró tisztelettel szólt róluk, amikor nem kértek maguknak kegyelmet.
A napló eleven, jó tollal megírt, érdekfeszíto olvasmány. Somorjai Lajos adott helyen és idopontban élte meg az eseményeket, azonnal vagy néhány napos késéssel rögzítette a történteket, s mivel jó megfigyelo volt, a történelmi hitelességhez többnyire nem fér kétség. Legfeljebb az innen-onnan érkezett rémhíreket érheti kritika, amelyek között nem tett - nem is tehetett - különbséget a szerzo. A szövegen a leheto legkevesebb változtatást hajtottuk végre. Mindenekelott az elmúlt évtizedekben megváltozott helyesírási szabályok szerint igazítottunk rajta. A katonai alakulatok és a rangfokozatok rövidítését feloldottuk az érthetoség kedvéért - szögletes zárójelbe téve a kiegészítéseket -, ugyanakkor meghagytuk a közismert rövidítéseket. Az áthúzott szavakat elhagytuk, de szögletes zárójelben pótoltuk a tollhiba miatt kimaradt betuket és a hiányzó kifejezéseket. A központozást értelemszeruen kijavítottuk, és csökkentettük a szerzo felfokozott lelkiállapotát vagy veszélyhelyzetét nyomatékosító felkiáltójelek számát. A német és a latin kifejezéseket a helyesíráshoz igazítottuk. Az orosz szavak, helységnevek alakváltozatait megszüntettük, és egységesen, fonetikusan írtuk azokat. Egységesítettük az azonos személynevek módosulatait is. A katonai és az orvosi terminusokhoz, valamint a személy- és földrajzi nevekhez fuzött magyarázatok és kiegészítések a jegyzetekbe kerültek.
Somorjai Lajos három évtizede elhunyt, így a napló több szereplojének - elsosorban a bajtársaknak - kiléte homályban maradt. Néhányszor az emlékirat segítette azonosításukat, és hasznosnak bizonyult nagy szeretettel emlegetett két gyermekének - ma Judit asszonynak, valamint egykori kedves iskolatársamnak és barátomnak, Györgynek - az útmutatása, amelyért hálás köszönettel tartozom. Ugyancsak lekötelezett dr. Borus József történész kollégám a harceszközök magyarázatához, továbbá dr. Kárpáti Sándor az orvosi problémák megválaszolásához nyújtott segítségével. Külön köszönet illeti dr. Szabó Péter hadtörténészt, a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának szakavatott ismerojét a hasznos tanácsokért, valamint kutatási eredményeinek - foként a naplóban szereplo magyar katonatisztek sorsára, a tényszeru csapatlétszámokra és veszteségi adatokra vonatkozó ismereteinek - önzetlen átadásáért.
És valamennyien elismeréssel adózhatunk a szerzonek, aki hazahozta a Don mellol és ránk hagyta a két spirálfüzetet, benne - "a nagy élmény" mellett - a ritkán végiggondolt tanulsággal és a megszívlelendo figyelmeztetéssel: okuljunk végre saját történelmünkbol, hogy ne kövessük el újra meg újra elodeink hibáját. Az egyik pillanatkép, amely - másokkal együtt - kiválthatta a gondolatot, így festett 1943. február 7-én a partizántámadástól sújtott Novaja Szecs faluban:
"végre kiérünk a kolhozhoz, ahol a legnagyobb meglepetésünkre a lakat [ti. a pajta ajtaján] kéznyomásra kinyílt. Bent borzalmas látvány tárult szemünk elé. Egymás hegyén-hátán vérfoltos, félig vagy egészen meztelen hullák [...] hevernek az egész nagy csurben, kilógó belekkel, vérrel, agyvelotörmelékkel, szalmával, véres rongydarabokkal borítva. Megrendíto, borzalmas látvány volt! 43 magyar honvéd és több mint 20 zsidó [ti. munkaszolgálatos] holttestét számoltam meg."
Hogy mennyire fontos lenne megtanulnunk a históriai leckét, arra történetesen egy másik orvosnak, a Magyarországon járt brandenburgi sereg felcserének, bizonyos Johann Dietz mesternek a tapasztalatai is figyelmeztetnek, aki az oszmánok ellen Buda váráért 1686. szeptember 2-án indított dönto rohamról szólva a következoket jegyezte fel diáriumába:
"Alig fél órája voltam a városban, amikor kigyulladt. Hogy a törökök vagy a keresztények gyújtották-e föl, nem tudom, de nagy kár, hogy a szép város és a sok értékes zsákmány, amit megorzés végett az egész országból idehoztak, nyomorultul elpusztult.... [A gyoztesek] még a magzatnak sem kegyelmeztek az anyaméhben. Mindenkinek, akire ráakadtak, pusztulnia kellett. Egészen elképedtem azon, ami ott végbement, hogy az emberek sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni egymással, mint a vadállatok."
Egy másik szemtanú ekként toldotta meg az orvos szavait:
"Akik nem tudták dühüket a fosztogatásban kitombolni, azok megcsonkították a foglyokat, élve megnyúzták, tuz mellé kötözték, szemüket és belso részeiket kivájták, s hasonlókat követtek el, amikrol illendoségbol hallgatnom kell."
A két esemény között több mint 250 év telt el.
A doni napló sajtó alá rendezoje nem tuzött ki többet maga elé, mint hogy ráirányítsa a figyelmet a szerzo egyik-másik gondolatára, esetleg annak aktualitására. Le is teszi a tollat, mert az itt következo munka egy szukre szabható eloszónál többet, tanulságosabbat ígér a tisztelt Olvasónak.
Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.