A
kiadóval egyetértésben eloször -
ebben a
kötetben -
azok a publicisztikai írások jelennek meg, melyek az "én
elbeszéléseimnek", történeteimnek alapjául szolgáltak.
Emlékek emberekrol, nevelokrol, alkotókról, szerzokrol.
Találkozásokról. Történelmi elodökrol, akiknek emlékét
annak idején szívesen idéztem, kortársakról, akiktol sokat
tanultam, s fontosnak tartottam munka közben, jeles évfordulójuk
alkalmából, elvesztésük idején, hogy elmondjam:
mit is jelentenek szerintem a nevelésügy számára,
mit is jelentenek számomra. Nem teljes ez a szubjektív
"pedagógiai ki kicsoda", de sok szempontból mégiscsak
megrajzol egy korképet, a XX. század második felében
eszmélo, a nevelés ügye iránt elkötelezett pedagógusértelmiségi
hivatkozás- és kapcsolatrendszerét. Aztán
emlékek sorakoznak meghatározó külföldi tanulmányutakról,
tanúsítványok az európai, a világ nevelésügyi
szakembereinek gondolkodásmódjával való találkozások
élményeirol. E körben még nagyobb a szubjektivitás.
Mennyi véletlenen múlott, hogy hová juthattam el!
S mégis úgy vélem: ez a tabló is jellemez valamit.

Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.