"A gyermekeket tiszteletben kell fogadni, Szeretetben kell nevelni, És szabadságban kell elbocsátni." R.Steiner
Szülok és gyerekek - talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat és nem utolsó sorban önmagunkat. Ehhez nyújt kiváló segítséget a számmisztika elismert szakértoje, Székelyhidi Ágnes. Legújabb könyvében 11 típusú gyereket (azon belül 3 korcsoportot és fiú-lány felbontást), majd 11 típusú szülot (külön apát és anyát) különböztetünk meg. Azért 11 típusról esik szó, mert a születési dátumban most csak a nap számát vesszük figyelembe, ez mutatja ugyanis a személyiség lényegét. Újdonság a szimpátiára utaló testvérszámok és az ellentéteket kifejezo ellenpólusok fogalma. A gyerek jellemének megfejtését segíti az adott szám mesefigurája, illetve az adott karakterre jellemzo szeretetnyelv leírása. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen ha szeretetünket hangsúlyosan a neki leginkább megfelelo módon fejezzük ki, akkor gyermekünk érzelmileg biztonságban fogja érezni magát. A könyv elso részében a gyerekek, második részében pedig a szülok szempontjából vizsgálja a szülo-gyerek kapcsolatot, így a megfelelo számot fellapozva mindkét "szerepünkrol" elemzését megismerhetjük. Ha a gyermekünkrol olvasunk, egyfajta használati útmutatót kapunk ahhoz, hogyan tudjuk segíteni ot, miben igényli a legtöbb támogatást és hol vannak nevelésének kritikus pontjai. A szüleinkre vonatkozó részt is érdemes fellapozni, illetve a saját számunkat gyerekként. Tanulságos lehet visszamenoleg is ráébredni konfliktusforrásokra, és akár még a feszültségek kezelésére is lehet esély, hiszen ahogy Erich Kästner mondta, "Sosincs késo egy boldog gyermekkorhoz!"

Dieser Download kann aus rechtlichen Gründen nur mit Rechnungsadresse in A, B, BG, CY, CZ, D, DK, EW, E, FIN, F, GR, H, IRL, I, LT, L, LR, M, NL, PL, P, R, S, SLO, SK ausgeliefert werden.